Általános Szerződési Feltételek

 

A www.tojasfutarkft.hu webcímen működő webáruházban történő megrendeléssel Ön  a Tojás Futár Kft. vásárlója lesz. Megrendelésének leadásával és annak a  Tojás Futár Kft. általi (azonnal, de maximum 48 órán belül) e-mailben történő visszaigazolásával - a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján - távollévők közötti szerződés jön létre a Tojás Futár Kft. mint Eladó, valamint a megrendelő, mint Vevő között a jelen szerződésben foglalt feltételekkel.

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeket (a továbbiakban: ÁSZF), amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni a webáruháznak, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el.

A webáruház böngészésével, továbbá megrendelésének rögzítésével elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, továbbá adatkezelési elveit.

Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, későbbiekben nem kereshető vissza, magatartási kódexre nem utal.

A webáruház működésével, megrendelési, szállítási folyamatával kapcsolatban felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken állunk rendelkezésére.

Üzemeltető adatai

Név: Tojás Futár Kft.
Székhely: 1183 Budapest, Vajk utca 9/B.
Adószám: 28801955-2-43
Szerződés nyelve: magyar
e-mail: info@tojasfutarkft.hu
Web: tojasfutarkft.hu
Telefon: +36 30 642 8680

Tárhely szolgáltató

Név: Salesnet Média Kft.
Székhely: 1173 Budapest, Újlak utca 116-128. A. lház. 2. em. 8. ajtó
Adószám: 24082644-2-42
Cégjegyzékszám: 01 09 989642
Kapcsolattartó neve: Czirkos Péter
E-mail: marketing@salesnet.hu

Megvásárolható termékek körének bemutatása

A webáruházban eladóként megjelenített termékek megvásárolhatók on-line, házhoz szállítással. A megvásárolható termékek köre: tojások, mézek, tészták.

Árak

A webáruházban feltüntetett árak bruttó eladási árak, és amennyiben felmerül, a házhoz szállítás díját is tartalmazzák. Az árváltoztatás jogát fenntartjuk!

A vásárlás menete

1. Regisztráció

A vásárlás történhet regisztrációval vagy vendégként (vagyis regisztráció nélkül) is.

Regisztráció nélküli vásárlások esetén a Vevő által megadott adatokat (név, számlázási adatok, szállítási cím, e-mail, telefonszám) a rendszer 12 hónapig tárolja, azt követően azok automatikusan törlődnek. A regisztráció nélküli vásárlás opció a termékek kosárba helyezését és a megrendelni kívánt mennyiség kiválasztását követően az „Elküld” gombra kattintva választható.

A weboldalon az új vásárlók a „Regisztráció” feliratra kattintva regisztrálhatnak. A regisztráció során nevet, e-mail címet, nem kötelezően telefonszámot és a fiókhoz tartozó, a Vevő által megadott jelszót kell megadni (vagy választható biztonságosan felajánlott jelszó). A sikeres regisztrációt a rendszer egy ablakban visszaigazolja. A már regisztrált vásárlók a "Bejelentkezés" gombra kattintva tudnak belépni a korábban megadott e-mail címük és jelszavuk megadásával.  A regisztráció során megadott személyes adatok bármikor módosíthatók. A Vevő kérésére az Eladó törli a regisztrációját. A regisztrált felhasználónak is lehetősége van fiókjának törlésére. A regisztráció előnye, hogy a rendszer a korábbi vásárlások adatait 12 hónapon keresztül tárolja, ezzel biztosítva a visszakereshetőséget, valamint a kapcsolattartási és szállítási adatokat nem kell minden vásárlás során újból megadni, azokat a rendszer automatikusan betölti.

2. A termék kiválasztása

A vásárlónak lehetősége van választani, illetve rendelni a webáruház termékei közül. A vásárló a kiválasztott termékre kattintva megtekintheti annak bővebb ismertetőjét. Vásárlási szándéka esetén a megvásárolni kívánt terméket a „Kosárba” gomb megnyomásával egy virtuális kosárba helyezi.

A kosár ikonjára kattintva megtalálja a vásárlás során kosárba helyezett termékeket. Itt ellenőrizheti rendelése helyességét, különös tekintettel az árakra és a mennyiségekre, melyeket igény szerint módosíthat, javíthat, és bármikor folytathatja a vásárlást a „Vásárlás folytatása” szövegrészre kattintva.

3. Személyes adatok megadása

A vásárlónak meg kell adnia a megrendelés feldolgozásához szükséges személyes adatokat (név, e-mail cím, telefonszám).

4. Szállítási adatok megadása

A vásárlónak meg kell adnia a szállítás teljesítéséhez szükséges adatokat (szállítási cím: név, irányítószám, város, utca és házszám).

Szállítási információk: 

Jelenleg Budapest közigazgatási határain belül lehetséges megrendelést leadni.

Magánszemélyek illetve cégek részére is vállalunk házhozszállítást, a megrendeléseket saját futárszolgálatunk szállítja ki. A kiszállításra megjelölt helyszínen készpénzzel vagy bankkártyával lehet fizetni.

A megrendelést követően munkatársunk rövid időn belül felveszi Önnel a kapcsolatot, a kiszállítás időpontjának véglegesítésével kapcsolatban.

A szállítás 4 950 Ft felett ingyenes. Szállítási díj (4 950 Ft alatt): 1 590 Ft.

5. Fizetési mód kiválasztása

A fizetés készpénzben vagy bankkártyával lehetséges kiszállításkor munkatársunknál. A vevő a számla eredeti példányát is kézhez kapja fizetéskor. A termékek kiszállítása előre egyeztetett időpontban történik.

Felhívás a csomagok átvételével kapcsolatban

Az át nem vett, visszaküldött csomagok esetén a szállítás díját a Vevőre terheljük.

6. Számlázási adatok megadása

A vásárlónak meg kell adnia a számla kiállításához szükséges adatokat (számlázási név, cím: irányítószám, város, utca és házszám).

7. A termékek ára

A megrendelőn szereplő Termékek sor a kiválasztott temékek árát tartalmazza, a Szállítás sor pedig a szállítási díjat.

8. A rendelés véglegesítése (ajánlattétel)

Amennyiben Ön meggyőződött arról, hogy a kosár tartalma megfelel az Ön által megrendelni kívánt termékeknek, valamint az Ön adatai helyesen szerepelnek, úgy az „Elküld” gombra kattintva zárhatja le a megrendelését. A weboldalon közölt információk nem minősülnek az Eladó részéről szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatnak. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések esetén Ön minősül ajánlattevőnek, és a szerződés az Ön által a weboldalon keresztül tett ajánlatnak az Eladó által történő elfogadásával jön létre a jelen ÁSZF rendelkezései szerint.

Ön az „Elküld”  gomb megnyomásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ajánlatát megtettnek kell tekinteni, és nyilatkozata – az Eladó jelen ÁSZF szerinti visszaigazolása esetén - fizetési kötelezettséget von maga után. Önt az ajánlata 48 órás időtartamban köti. Amennyiben az Ön ajánlatát a jelen ÁSZF szerint 48 órán belül nem igazolja vissza az Eladó, Ön mentesül az ajánlati kötöttsége alól.

9. Rendelés feldolgozása, a szerződés létrejötte

A rendelésről először egy visszajelzést kap, ami csak annak tényét rögzíti, hogy az Ön megrendelése a weboldalon keresztül megérkezett, de ez a visszaigazolás nem minősül az Ön ajánlata elfogadásának. Amennyiben Ön azt észleli, hogy az Ön adatait tévesen tartalmazza (pl. név, szállítási cím, telefonszám stb.), úgy Ön köteles ennek tényét – a helyes adatok megadásával egyidejűleg – velünk az info@tojasfutarkft.hu e-mail címemre elküldött e-mail útján haladéktalanul közölni. Ezt követően a megrendelésétől számított 10 percen belül egy automata visszaigazoló e-mail-t fog kapni a megrendeléséről. Amennyiben nem kapja meg az automata visszaigazoló e-mailt, úgy kérem, vegye fel velünk a kapcsolatot, mert elképzelhető, hogy megrendelése technikai okok miatt nem érkezett meg a rendszerbe.

A szerződés az Ön által tett ajánlatnak az Eladó által történő elfogadásával jön létre (automata visszaigazoló e-mail).

10. Rendelés véglegesítése

Munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot és egyezteti a kiszállítás időpontját.

11. Rendelés teljesítése

Házhozszállítás

A házhozszállítást a Tojás Futár Kft. munkatársai végzik.

Kérjük, hogy a csomagot kézbesítéskor szíveskedjék megvizsgálni, és a csomagon észlelt sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és tételesen vegye át az árut. Kérem, hogy ne csak a csomag, hanem a benne lévő termékek sértetlenségét is ellenőrizze a helyszínen, valamint ellenőrizze a termékek mennyiségét is, mivel sérülés, vagy hiányosság esetén azt jegyzőkönyvben kell rögzíteni. Amennyiben a csomagolás vagy a termék láthatóan sérült, a Vevő köteles a kiszállítóval jegyzőkönyvet felvetetni. Jegyzőkönyv hiányában a szállításból eredő fizikai sérülésekre vonatkozó reklamációt nem áll módunkban elfogadni!

Teljesítési határidő

A megrendelésre vonatkozóan az általános teljesítési határidő a rendelés visszaigazolásától számított 10 munkanap. Ez a szállítási határidő tájékoztató jellegű, az ettől történő eltérést minden esetben e-mail útján jelezzük. Jelen ÁSZF elfogadásával Ön tudomásul veszi, hogy a megadott szállítási idő túllépése miatt az Üzemeltető a kártérítési felelősségét kifejezetten kizárja.

Az elállás joga

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló  45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 20. § értelmében a Vevő a raktáron lévő megvásárolt termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megvásárolt terméket. A visszaszállítás költsége a Vevőt terheli. A termék visszaszállítására az elállási szándék jelzése után 14 nap áll rendelkezésre. A webáruház a megrendelés beérkezését visszaigazoló (48 órán belüli automatikus) e-mailben elküldött tájékoztatással tesz eleget a Korm. rendelet 18. § szerinti tájékoztatási kötelezettségének. Kérjük, hogy a tájékoztatás tartalmát ismerje meg, majd azt őrizze meg.

A Vevő 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó terméket átveszi. Ha Ön elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például elektronikus úton küldött levélben, telefonon vagy postán az Üzemeltetői adatoknál megadott elérhetőségeken). Ebből a célból felhasználhatja a mellékelt elállási nyilatkozat-mintát is.
Ön határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát. Az elállás megérkezését tartós adathordozón (elektronikus levélben) haladéktalanul visszaigazoljuk Önnek.

Az elállási jog gyakorlása esetén a Vevőt a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli, az Eladó azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból eredő anyagi kár megtérítését.

Kérjük, hogy a termék visszajuttatását megelőzően mindenképpen vegye fel a kapcsolatot a webáruházzal. A termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségek a Vevőt terhelik. Amennyiben olyan terméket juttat vissza a webáruházba, amelyre az elállási jogával nem élhet, a vételár nem kerül visszafizetésre.

Az elállási jog gyakorlása esetén kérjük, hogy a terméket eredeti, sértetlen állapotban, minden csomagolási elemmel együtt juttassa vissza a webáruházba. A nem rendeltetésszerű használatból eredő kár megtérítésére a Vevő kötelezhető. A webáruház részéről a teljes vételár visszatérítésére kizárólag a termék sérülésmentes visszaszolgáltatása esetén kerül sor. A webáruház a sértetlen termék visszaérkezését követően a Korm. rendelet értelmében haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül visszatéríti a Vevő által kifizetett összeget a Vevő részére.

Az elállás joghatása

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített vételárat, ideértve a szállítási költséget is. A termék visszaküldésének költségét Ön viseli! 

Ön köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb az elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.

Elállási nyilatkozat-minta
(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett: Tojás Futár Kft.
Alulírott ...................... kijelentem, hogy gyakorlom elállási jogomat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:.........
A Vevő(k) neve:
A Vevő(k) címe:
A Vevő(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
Kelt:

A Korm. rendelet megtekinthető itt:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1400045.kor

Elállási jog gyakorlásának menete

Amennyiben – a fentiekben ismertetetteknek megfelelően – élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti a megadott elérhetőségeim valamelyikén írásban, illetve telefonon. Elállási jogát az elállásra vonatkozó nyilatkozatával gyakorolhatja. A megrendelt terméket eredeti, sértetlen állapotban személyesen, postai úton, vagy futárszolgálat segítségével juttassa vissza címünkre. Fontos, hogy a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségek a Vevőt terhelik, az utánvéttel küldött csomagokat a webáruháznak nem áll módjában átvenni! Kiemelten ügyeljen a termék sértetlenségére, ugyanis a nem rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a Vevőt terheli!

A csomag az átvételi pont címére történő beérkezését követően kamerával rögzítésre kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. Erre az esetlegesen későbbiekben felmerülő félreértések elkerülése érdekében van szükség (például, hogy a visszaküldött termék sérült, vagy hiányos volt).

A webáruház a Vevő által megadott bankszámlaszámra visszatéríti a termék vételárát.

Panaszkezelés

Weboldalunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben a Vevőnek mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát telefonon, e-mailben is jelezheti.

A szóbeli panaszt azonnal megvizsgáljuk, és megtesszük a szükséges intézkedéseket. Ha a  Vevő a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontunkról jegyzőkönyvet veszünk fel. Az írásbeli panaszt 5 napon belül írásban megválaszoljuk. A panaszt elutasító álláspont esetén válaszunkat megindokoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy panaszának elutasítása esetén hatósági eljárást kezdeményezhet vagy békéltető testülethez fordulhat.

Panasszal fordulhat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz:
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.
Levelezési cím: 1428 Budapest, Pf.: 20.
E-mail: nfh@nfh.hu

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság területi szerveinek listáját itt találja:
http://www.nfh.hu/teruleti

Panasza esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, elérhetőségét itt találja:
Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: +36-1-488-2131
Fax száma: +36-1-488-2186
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu

A magyarországi békéltető testületek listáját itt találja:
https://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a szolgáltató kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

Szerzői jogok

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Az Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható.

A tojasfutarkft.hu weboldalon található összes tartalom, kép, fotó, szöveg a Tojás Futár Kft. tulajdona, részben vagy egészben történő felhasználása írásbeli engedélyhez kötött. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a jogtulajdonos írásos hozzájárulása esetén is csak a  weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet.

Adatkezelés

A webáruház használata során a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeljük, és nem adjuk ki harmadik fél számára, kivéve abban az esetben, ha az a számlázáshoz szükséges. A webáruház böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítésre statisztikai célokból. A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezni a cookie-k használatát, letilthatja böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak részben, vagy egyáltalán nem használhatóak. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra.

A megrendelés folyamán rögzített adatokat a megrendelés teljesítéséhez használjuk fel. Az adatokat a rendszer automatikusan 12 hónapig tárolja, azt követően törlésre kerülnek. Az egyes informatikai rendszerek által, a webáruház oldalain leadott megrendelésből készült számla adatai a rendelés leadása folyamán megadott adatokkal rögzítésre és tárolásra kerülnek a hatályos számviteli törvényben meghatározott időszakra.

Adatai törlését, módosítását bármikor kérheti az info@tojasfutarkft.hu e-mail címen.

A webáruház üzemeltetőjének adatkezelési szabályzatát, amely a webáruház felhasználói személyes adatainak kezelésére, feldolgozására, nyilvántartására vonatkozó részletes információkat tartalmazza, az Adatvédelmi nyilatkozat alpontban tudja elolvasni.

A jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről, a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet, és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezései az irányadók.

A webáruház oldalainak böngészésével, továbbá megrendelésének rögzítésével elfogadja a webáruház Általános Szerződési Feltételeit, továbbá adatkezelési elveit.

 

Budapest, 2026. március 10.